Hirdetés

Sárkányhajózás Dánfokon

Digg
http%3A%2F%2Fwww.bekes-danfok.hu%2Fhirek%2F40-hirek%2F138-sarkanyhajozas-danfokon
 

Arad és Békés megyei turisztikai szakemberek tanulmányútja Közép-Békésben

A három város, Gyula, Békéscsaba és Békés által 1997-ben létrehozott Közép-Békési Területfejlesztési Önkormányzati Társulás Arad és Békés megyei turisztikai szakembereket fogadott az új és meglévő aktívturisztikai lehetőségek megismertetése érdekében. A program résztvevői ellátogattak a Dánfoki Üdülőközpontba is.

 

"Tematikus turisztikai programok szervezése a Körösök Völgyében" című projektünk keretében (a projekt kóda: HURO/0901/241/2.1.3) 2011. szeptember 15-én tanulmányutat szerveztünk, hogy magyarországi és romániai partnereink megismerjék egymást és az aktívturizmus bázisául szolgáló, közös tájegységet alkotó természeti értékeinket. A program egy borús csütörtöki reggelen, a Körösök Völgye Látogatóközpontban, Békéscsabán, a Széchenyi ligetben kezdődött, ahol a projekt eddigi eredményei és további lépései, valamint a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület tevékenységei kerültek bemutatásra.  
 
A résztvevők sorában köszöntöttük román oldalról a Maros-ártér Natúrpark, az Infotour Arad, a Come with us!, a Condor Club, a Pony Club, valamint aradi projektpartnerünk, a Romániai Kis- és Középvállalkozások Nemzeti Tanácsa - Aradi Kirendeltsége képviselőit; magyar oldalról a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület, Gyula és Békés városok önkormányzatai, a Békés Város Kulturális Központ, a Százlábú Egyesület, a Csabai Bihargók Turista Egyesület, valamint magyar projektpartnerünk, a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület képviselőit. Örömünkre szolgált, hogy a Szent István Egyetem Egészségturizmus szakirányáról is fogadtunk érdeklődő hallgatókat, mint leendő turisztikai szakembereket.
 
A program Békésen folytatódott, ahol a település polgármestere, egyben társulásunk elnöke, Izsó Gábor, valamint a főorvos, Dr. Rácz László bemutatta a város újonnan átadott járóbeteg-ellátó központját. Ezt követően közös sárkányhajózásra került sor a békési kishajó-kikötőben, amihez az időjárás a reggeli órákhoz képest már sokkal kedvezőbben járult hozzá. A sárkányhajókat társulásunk az aktívturisztikai projekt keretében vásárolta. E turisztikai lehetőségnek a tanulmányút során a résztvevők első kézből megtapasztalhatták csapatépítő jellegét, így hitelesen ajánlhatják a sárkányhajózást osztályoknak kirándulások, cégeknek csapatépítő tréningek, vagy egyéb alkalmak céljából. 
A különleges élmény után a csoport megtekintette a felújított Dánfoki Üdülőközpontot, mely határon túlról is várja vendégeit, többféle típusú szálláshelyeivel (kőépület, körszálló, faházak, kemping), vendéglátó-egységeivel, szabadstrandjával, sportpályáival. Dánfoki étteremben elfogyasztott ebéd után a társulás kenuival elindultunk a Kettős-Körösön Köröstarcsa felé. Sajnos a törhetetlen kenukkal is lehet borulni, amit az egyik hármas csapat ezúttal be is bizonyított. A jókedv azonban nem hagyta el a résztvevőket és az evezést vidámabban folytatták tovább. 
 
A kb. 10 km kenuzást a Nagy-zugi holtágtól kerékpározással folytattuk a töltésen. A mezőberényi hídon kereszteztük a folyót és Dánfokra visszafelé a jobb oldali gátkoronán haladtunk. Útközben megtekintettük a Bodoky Vízügyi Múzeumot, valamint az 1980. évi  töltésszakadás emlékművét.  A nyárvégi napsütés kellemes időjárást biztosított egészen az esti órákig, amikor programunkat befejeztük és a további együttműködés jegyében elbúcsúztunk vendégeinktől. 
Az eszközök logisztikáját a társulás utánfutójával a Békési Kajak-Kenu Klub biztosította - ezúttal is köszönet érte!
 
A dánfoki sárkányhajózásról további fotók itt tekinthetők meg: http://t7.hu/m27
 
 
A tanulmányút a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program támogatásával valósult meg.
 
Soczó Krisztina

Hírlevél

Ha értesülni szeretne híreinkről, akcióinkról, iratkozzon fel hírleveleinkre!

Partnereink

BékésMátrix